Holtak kardja 3. rész

- Induljunk – mondta érzelemmentesen.

- Hová? –

- Haza –

- Mégis miből gondolod, hogy veled megyek? –

- Jutalmat ígértem. És amit ígérek, azt betartom –

- De nem tudtuk megmenteni a húgod életét –

Egy hosszabb csönd után a fiú megszólalt.

- Az életét nem.. De a lelkét igen – mondta, majd a kezét a lánynak nyújtotta.

- Hát nekem most igazából.. – kezdte, de újra belenézett a rubin szemekbe. Nem tudott kiolvasni semmit. Egy kis tétovázás után végül elfogadta a felé nyújtott kezet. – Rendben. Veled megyek –

A fiú elmosolyodott, mire a lány elpirult, és gyorsan kitépte a kezét a fiúéból. Ám mielőtt bármit is szólhatott volna, egy fehér villám csapódott Mirien holttestébe, eltüntetve ezzel. Sűrű, fehér füst keletkezett, majd előlépett egy fehér szakállú és hajú öregember.

- A varázsló! – ismert rá a fiú, és mérgesen nekirohant. A varázsló villámot lőtt ki a kezéből, amivel a földre küldte őt.

- Nem harcolni jöttem –

- Akkor meg? – tápászkodott fel a fiú.

- Üzletet kötni –

- Soha! – kiáltott mérgesen a fiú, mire kapott még egy villámot.

- Hallgass Geralt, vagy.. –

- Vagy mi? Újabb átkot szórsz rám? –

A varázsló megint villámot akart rá lőni, ám a lány elé ugrott.

- Elég! Meghallgatunk, de ne bántsd többet! –

- Példát vehetnél tőle Geralt! És ne morogj ott a földön! –

- Jól van.. Ki vele, mit akarsz? – állt föl bosszankodva a lány mellé.

- Üzletet ajánlok. Odaadom Lukréciának a Holtak pengéjét. Ezzel a karddal bármilyen lényt le fog tudni győzni. De csak akkor használhatja, ha engedélyezed –

- Ki az a Lukrécia? –

- Én vagyok.. – morogta az orra alatt a lány.

- Fogadj neki hűséget. Ha betartjátok, tiétek a kard, és egy bizonyos küldetés után leveszem rólad az átkot. Viszont ha nem.. Geralt, te szörnnyé változol, a lányt pedig elragadják a holtak –

- A holtak? – kérdezett vissza a lány.

- Pontosabban az Alvilág, és az ura. Visszaveszi a kardot, téged meg rabszolgájának tesz meg –

- Soha! Nem leszek senki rabszolgája! –

- Akkor tartsátok be a feltételeket –

- És ha nem fogadjuk el az ajánlatodat? – tette fel gyanakodva a kérdést Geralt.

- Akkor itt helyben változtatlak szörnnyé, és küldöm a lányt az Alvilágba –

Geralt és Lukrécia összenéztek. Geralt látta a lány szemeiben a félelmet. Most először, találkozásuk óta.

- Rendben, elfogadjuk – döntötte el végül Geralt. Lukréciához fordult, letérdelt elé és megfogta a kezét. – Bármi történjen is, én mindig melletted leszek, és megvédelek. Esküszöm, hogy nem hagyom, hogy bajod essen –

Ahogy ezeket mondta, a lány teljesen elvörösödött, de végig a fiú szemeibe nézett.

- Az alku megköttetett! Vedd hát el a kardot, leányom! – jelent meg Lukrécia előtt egy furcsán vastag kard. Kissé tétovázva, de megfogta. A súlya alig volt nehezebb egy darab fánál.

- És most induljatok, és tartsátok be az ígéreteteket! Hamarosan újra eljövök és elmondom a feladatot! – mondta, azzal halványodni kezdett, és eltűnt.

- Csodás, már megint csőbe húzott – mondta mérgesen a fiú.

- Nem hagyott más választást – sóhajtott a lány, ahogy az új kardot övére kötözte. Pár percig némán néztek egymásra.

- Szóval Lukrécia.. – kezdte a fiú.

- Csak Luka! Utálom, amikor a teljes nevemen szólítanak! –

- Luka.. Indulhatunk? –

- Jah.. – sóhajtott megint a lány. – És te Geralt? –

- Én mi? –

- Klassz a neved – mosolyodott el bátortalanul Luka.

- Köszönöm – vetett a lányra egy meleg pillantást. Luka erre újfent elpirult, majd mérgesen megszólalt.

- Na és mégis hogy akarsz haza jutni? –

- Bérelünk lovakat a városban –

- Nekem már van lovam –

- Igazán? És hol? –

- A kocsitoknál hagytam. Talán még ott is van – gondolkozott el a lány.

- Akkor az is jó lesz –

15 perc séta után elértek a hintóig. Ám a hintónak és a maradványoknak hűlt helye sem volt. Csupán Luka lova legelészett az út szélén kikötve.

- Ez is a varázsló műve – szólalt meg Geralt.

- Aha.. – válaszolt neki Luka, miközben ellenőrizte a lovat.

Holtak kardja 2. rész

- Várjunk csak! Te.. –

Nem tudta befejezni, ugyanis egy nagy sziklához értek. A szikla aljánál ott hevert a földön egy lány. A fiú odarohant hozzá.

- Még életben van – sóhajtott megkönnyebbülten.

A lány közben kivont karddal állt, és nézte őket meg a környéket.

- Itt van valahol. Érzem – mondta a fiúnak.

- Tudom – állt fel karddal a kezében. – Minket figyel –

Egymás háta mögé álltak, úgy figyelték az erdőt. Pár perc csönd után felnéztek a sziklára. A vérfarkas a tetején állt, hatalmas teste eltakarta az alkonyi nap sugarait. Vérben forgó szemeivel a prédáját és a 2 jövevényt figyelte. Vonyított egyet, majd nyomban az ellenségre vetette magát. A fiú és a lány nem tétováztak, lendítették kardjukat és támadták. Ám a vérfarkas ügyesen kicselezte őket. A lány karjától pár milliméterre harapott habzó pofájával, a fiút egy rúgással fellökte.

- Az előbb még nem volt ilyen erős! – állt talpra gyorsan a fiú és vágott a szörny felé.

- Biztos a lemészárolt lovak adtak neki erőt – ugrott el egy karmos láb elől a lány.

- Nem csak lovakat ölt meg. A kocsist és a 2 katonámat is, akik minket védtek –

- És ezt eddig miért csak most közlöd?! – csattant föl mérgesen a lány.

A vérfarkas érezve az indulatot a hangjában, felé csapott és kiverte a kezéből a kardot. A fegyvertelen lány könnyű prédának tűnt a farkas számára. A levegőbe ugrott, karmos mancsait előre nyújtva, ám a becsapódást a fiú az oldalába mártott kardja akadályozta meg. Fekete vér fröccsent a kardra. A szörnyeteg a földre esett, de újra fölkelt. Körözni kezdett a 2 fiatal körül.

- Jól vagy? – kérdezte a fiú a lánytól.

- Jól. De még jobban lennék, ha a kardom is nálam lenne –

- Miért nem használod a másik kardod? –

- Nem vérfarkasok ellen van –

- Nem lehetsz fegyver nélkül! –

A farkas ismét a megfelelő pillanatban támadt. A földre terítette a fiút, mancsaival a mellkasát tépte. A fiú kardját a szörny pofája elé tartotta, vízszintesen. Az nem tágított, próbálta elérni a letepert zsákmány arcát.

- Használd a kardod! – kiáltott oda a lánynak a farkassal viaskodva.

- Mondtam, hogy ez nem arra való.. –

- Nem érdekel, használd már! Nem bírom sokáig! –

- Akkor csukd be a szemed és a szád! –

A lány előhúzta az övén lévő kardot. A fegyver vastagabb volt, mint a másik kard, és nehezebb is. A lány odaugrott a farkashoz, fölemelte kardját, szemét-száját becsukta, és a szörny hátába mártotta. A vérfarkas azon nyomban szétrobbant, vért és belsőségeket szórva szét. A fiút és a lányt teljesen beterítette a fekete massza.

- Erre azért figyelmeztethettél volna – köpködte ki a szájából az undorító lét a fiú.

- Figyelmeztettelek – kezdte törölgetni az arcát a lány. – Arról már nem tehetek, hogy nem tartottad be az utasításaimat –

- Mégis miféle az a kard? – állt föl a fiú, miután nagyjából megtisztította az arcát.

- Robbanó. Amibe beleszúrom, szétrobban. Most már érted, miért nem akartam használni, ugye? – nézett a fiúra, miután sikeresen megtisztította a szemét a vértől. Ám azon nyomban hátraugrott, és rászegezte a robbanó kardot.

- Mi vagy te? –

- Én? Miért? –

A mellkasára nézett, majd elkomorult. A farkas teljesen leszaggatta a felsőtestéről a ruhát, ám egyetlen apró kis karcolás sem volt rajta. Az arcán lévő seb is eltűnt.

- Csak a szörnyek tudnak regenerálódni. Te is az vagy! – nézett mérgesen a lány a fiú vörös szemébe.

- Ez nem igaz. A bátyám nem szörny! – hallottak meg egy vékony hangot a szikla felől.

- Mirien! –

A fiú nem törődve a rászegezett karddal, a testvéréhez rohant.

- Hogy érzed magad? –

- Jól vagyok, hála neked – bújt Mirien a bátyjához, aki védelmezőn átölelte.

- Igazából ő ölte meg a farkast – mutatott pár pillanat múlva a még mindig karddal a kezében álló lányra.

- Akkor köszönöm neked – fordult kedvesen a lány felé.

- Ha nem szörny, akkor mégis mi? – a lány nem tágított.

- Te ezt úgy sem.. – kezdte Mirien.

- Hagyd, elmondom – állt föl a fiú. – Azért gyógyultak be ilyen hamar a sebeim, mert elátkoztak. Egy gonosz varázsló büntette ezzel a szüleimet. Becsapták őt, ezért engem és a testvéremet szörny képességekkel látott el. Az emberek félnek tőlünk, megvetnek minket –

- Szóval mégis szörny vagy –

- Ember vagyok szörny képességekkel. Ez azért nem ugyanaz – sétált lassan a lány felé.

- Ne gyere közelebb! –

- Nem akarok semmi rosszat – hajolt le egy bokorhoz, és vette fel a lány másik kardját. – Csak ezt akarom odaadni –

- Egy rossz mozdulat, és úgy végzed, mint a farkas! –

A fiú lassan odament, megállt a lánytól pár centire, majd átnyújtotta a fegyvert. A lány óvatosan elvette, a robbanó kardot pedig elrakta.

- Most már hiszel nekem? – kérdezte a fiú.

- Talán.. – rendes kardját visszakapva kissé megnyugodott.

- Akkor lenne egy új feladatom számodra – mosolyodott el halványan a fiú. – Vissza kéne kísérni minket a.. –

Holtak kardja 1. rész

Egy késő nyári napon, mikor az emberek már a szántóföldeken az új magokat vetették el, a közeli erdőben egy lány lovagolt. Hosszú, barna haját lófarokba fogta össze, testhez simuló öltözete kecses idomokat takart. Kezén az alkarja közepéig érő barna kesztyűvel tartotta a kantárt, csizmás lábaival gyorsabb ütemre bírta a lovat. Oldalán 2 kard függött, talán ez lehetett az oka, amiért az őt követő tolvaj még nem támadta meg. A lány az erdő közepe felé letért az ösvényről és bevetette magát lovastul a rengetegbe. Tudta, hogy valaki követi őt és csak az alkalomra vár.

- Most megadom neki az alkalmat – gondolta magában és lassan lecsúszott a nyeregből.

Lovát egy kidőlt fa ágához kötötte, majd leült mellé, és a lábát kezdte nézegetni. A tolvaj, mivel nem sejtett semmit, megkerülte csöndesen a helyet, és hátulról akart lecsapni. Előhúzta kiskését és a lány mögé lopakodott. Fölemelte a kést, hogy leszúrjon vele, ám félúton elakadt. Megdöbbenve nézett a gyomrából kiálló véres kardra, majd a vele szembeforduló lány sötétzöld szemeibe. A lány lassan kihúzta a kardját a férfi gyomrából, aki az esemény hatására ordítani kezdett. Kése kiesett a kezéből, majd miután a kard is elhagyta a testét, összeesett.

- Amatőrséged lett a veszted – mondta ridegen a lány. – Egy tolvaj sose kövesse a városon kívül az áldozatát! –

A tolvaj kérdő tekintetét látva, folytatta.

- Igen, tudom, mi vagy. Már a fogadóban kiszúrtalak. Onnantól kezdve követtél, meglehetősen csapnivaló módon –

- Akkor.. Miért?.. – nyögte utolsó erejével a férfi.

- Az erdőben könnyebb elrejteni a hullát. Senki sem fog itt keresni –

A férfi még utoljára ránézett, majd üreges tekintetét rajta hagyva meghalt.

- Na jó, most már csak el kell rejtenem valahol – törölte meg és csúsztatta vissza kardját a helyére. Gondolkodását egy éles, női sikoly zavarta meg. Egy pillanattal később sátáni vonyítás hallatszott.

- Ez lesz az! – mondta, majd gyorsan eloldozta lovát, fölpattant a hátára és az ösvény felé igyekezett. Pár perc múlva meglátta a lovas kocsit. Csak éppen a lovak fejei hiányoztak a helyükről. Gyorsan előhúzta egyik kardját, és óvatosan közelebb ment. Semmi mozgást nem hallott. Benézett a hintóba, ám ott nem volt semmi, csak vérfoltok és karmolás nyomok. Körbejárta a hintót, nyomokat keresve, kardja még mindig a kezében. Pár lépésre a hintótól a földön vércseppeket fedezett fel. Még óvatosabban kezdte el követni a vörös foltokat. Egész az elágazásig tartottak, ám ott megszűntek. Az egyik bokorból mozgást hallott, ezért támadásra készen odaugrott. A bokor mögött egy 20 éves forma fiú feküdt. Fekete haja a rászáradt vértől összecsomósodott, fekete ruhája cafatokban lógott rajta. Mégis, csupán a homlokán lévő sebből szivárgott a vér. A lány óvatosan közelebb ment, körülnézett, majd leguggolt a fiúhoz. A kezéhez nyúlt, hogy megnézze, él-e még, ám mielőtt megérintette volna, a fiú elkapta a kezét, másik kezével egy kardot fogott a lányra. A lány a hirtelen cselekmény ellenére is kardját a fiú nyakának fogta. Mindketten a másikat nézték. A lány zöld szemei szinte elvesztek a fiú rubinvörös tekintetében.

- Te meg ki vagy? – kérdezték egyszerre, kardjukat még mindig egymásra szegezve.

- Majd megmondom, ha te is – mondta a fiú.

- Addig nem válaszolok, míg el nem árulod a neved – makacskodott a lány.

- Akkor ebből egyhamar nem lesz semmi – vetette oda neki a fiú.

- Már bocs, de én úgy tudtam, a férfiaknak kell előbb bemutatkozniuk –

- Az lehet, de én kérdeztem előbb –

- Még hogy te? Én már azelőtt kimondtam, mielőtt kinyitottad volna a szád! – vágta oda a lány.

- Akkor nagyon gyors lehettél, mert én.. –

Nem tudta befejezni a mondatot, mert a női sikoly újra felhangzott.

- Mirien! – fordult a hang irányába a fiú, a kardját másfelé fordítva. A lány kihasználta a helyzetet, és kiütötte a fiú kezéből a fegyvert. A fiú mérgesen ránézett, erősen megszorította a még mindig fogva tartott kezet, majd hirtelen maga felé rántotta. A lány elvesztette egyensúlyát, kardját a fiú feje mellett a földbe szúrta, majd ráesett a sérültre. A fiú gyorsan fordult és maga alá teperte a lányt.

- Nincs időm veled szórakozni – mondta a fiú.

- Akkor szállj le rólam – sziszegte dühösen a lány.

- Idefigyelj! A kocsinkat megtámadta egy vérfarkas, a húgomat meg elrabolta! Ha nem mentem meg, megöli őt is! – mondta mérgesen és kétségbeesetten a fiú.

- Így, sebesülten semmi esélyed. Csak önként kínálod fel magad vacsorának –

- Épp ezért fogsz segíteni –

- Honnan veszed, hogy.. –

- Ígérem, nagy jutalmat kapsz! Csak segíts! – kérlelte a fiú.

- Szerencséd, hogy ilyen jószívű vagyok.. – mondta pár pillanat csönd után a lány.

- Remek –

A fiú lassan lemászott róla és fölállt. A lány követte a példáját. Mindketten visszavették a fegyverüket, majd a fiú vezetésével elkezdtek futni.

- Erre felé vitte – mondta hátra. – Sikerült ejtenem rajta egy vágást, ezért nem ölt még meg –

- Ahogy látom, azért majdnem otthagytad a fogad –

- Igen, teljesen összekarmolt, aztán egy követ dobott a fejemre –

- Hmm.. –

A lány akárhogy is nézte, a fiú fején lévő sebtől eltekintve, máshonnan nem vérzett. Sőt, karmolás nyomok sem voltak rajta.