- Induljunk – mondta érzelemmentesen.
- Hová? –
- Haza –
- Mégis miből gondolod, hogy veled megyek? –
- Jutalmat ígértem. És amit ígérek, azt betartom –
- De nem tudtuk megmenteni a húgod életét –
Egy hosszabb csönd után a fiú megszólalt.
- Az életét nem.. De a lelkét igen – mondta, majd a kezét a lánynak nyújtotta.
- Hát nekem most igazából.. – kezdte, de újra belenézett a rubin szemekbe. Nem tudott kiolvasni semmit. Egy kis tétovázás után végül elfogadta a felé nyújtott kezet. – Rendben. Veled megyek –
A fiú elmosolyodott, mire a lány elpirult, és gyorsan kitépte a kezét a fiúéból. Ám mielőtt bármit is szólhatott volna, egy fehér villám csapódott Mirien holttestébe, eltüntetve ezzel. Sűrű, fehér füst keletkezett, majd előlépett egy fehér szakállú és hajú öregember.
- A varázsló! – ismert rá a fiú, és mérgesen nekirohant. A varázsló villámot lőtt ki a kezéből, amivel a földre küldte őt.
- Nem harcolni jöttem –
- Akkor meg? – tápászkodott fel a fiú.
- Üzletet kötni –
- Soha! – kiáltott mérgesen a fiú, mire kapott még egy villámot.
- Hallgass Geralt, vagy.. –
- Vagy mi? Újabb átkot szórsz rám? –
A varázsló megint villámot akart rá lőni, ám a lány elé ugrott.
- Elég! Meghallgatunk, de ne bántsd többet! –
- Példát vehetnél tőle Geralt! És ne morogj ott a földön! –
- Jól van.. Ki vele, mit akarsz? – állt föl bosszankodva a lány mellé.
- Üzletet ajánlok. Odaadom Lukréciának a Holtak pengéjét. Ezzel a karddal bármilyen lényt le fog tudni győzni. De csak akkor használhatja, ha engedélyezed –
- Ki az a Lukrécia? –
- Én vagyok.. – morogta az orra alatt a lány.
- Fogadj neki hűséget. Ha betartjátok, tiétek a kard, és egy bizonyos küldetés után leveszem rólad az átkot. Viszont ha nem.. Geralt, te szörnnyé változol, a lányt pedig elragadják a holtak –
- A holtak? – kérdezett vissza a lány.
- Pontosabban az Alvilág, és az ura. Visszaveszi a kardot, téged meg rabszolgájának tesz meg –
- Soha! Nem leszek senki rabszolgája! –
- Akkor tartsátok be a feltételeket –
- És ha nem fogadjuk el az ajánlatodat? – tette fel gyanakodva a kérdést Geralt.
- Akkor itt helyben változtatlak szörnnyé, és küldöm a lányt az Alvilágba –
Geralt és Lukrécia összenéztek. Geralt látta a lány szemeiben a félelmet. Most először, találkozásuk óta.
- Rendben, elfogadjuk – döntötte el végül Geralt. Lukréciához fordult, letérdelt elé és megfogta a kezét. – Bármi történjen is, én mindig melletted leszek, és megvédelek. Esküszöm, hogy nem hagyom, hogy bajod essen –
Ahogy ezeket mondta, a lány teljesen elvörösödött, de végig a fiú szemeibe nézett.
- Az alku megköttetett! Vedd hát el a kardot, leányom! – jelent meg Lukrécia előtt egy furcsán vastag kard. Kissé tétovázva, de megfogta. A súlya alig volt nehezebb egy darab fánál.
- És most induljatok, és tartsátok be az ígéreteteket! Hamarosan újra eljövök és elmondom a feladatot! – mondta, azzal halványodni kezdett, és eltűnt.
- Csodás, már megint csőbe húzott – mondta mérgesen a fiú.
- Nem hagyott más választást – sóhajtott a lány, ahogy az új kardot övére kötözte. Pár percig némán néztek egymásra.
- Szóval Lukrécia.. – kezdte a fiú.
- Csak Luka! Utálom, amikor a teljes nevemen szólítanak! –
- Luka.. Indulhatunk? –
- Jah.. – sóhajtott megint a lány. – És te Geralt? –
- Én mi? –
- Klassz a neved – mosolyodott el bátortalanul Luka.
- Köszönöm – vetett a lányra egy meleg pillantást. Luka erre újfent elpirult, majd mérgesen megszólalt.
- Na és mégis hogy akarsz haza jutni? –
- Bérelünk lovakat a városban –
- Nekem már van lovam –
- Igazán? És hol? –
- A kocsitoknál hagytam. Talán még ott is van – gondolkozott el a lány.
- Akkor az is jó lesz –
15 perc séta után elértek a hintóig. Ám a hintónak és a maradványoknak hűlt helye sem volt. Csupán Luka lova legelészett az út szélén kikötve.
- Ez is a varázsló műve – szólalt meg Geralt.
- Aha.. – válaszolt neki Luka, miközben ellenőrizte a lovat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése